Ars Metrica

A refrén a régi magyar költészetben

„Az egy­féleség sz­a­bálya, az izo-sz­a­bály […] a 16. száz­adi mag­yar vers leg­szem­betűnőbb sajátossága”. Ez a tétel­mond­at – a Régi mag­yar vers rep­er­tóri­umán (RPHA) alapuló men­nyiségi elvű ver­stani kutatások leg­fon­tosabb ered­ménye – an­nak megál­lapítása, hogy a ny­ugat-európai stro­fikus költész­etekkel össze­hason­lítva a régi mag­yar iroda­lom jóv­al kisebb változ­atosságot mutat a rím­szerkez­et és a sz­il­lab­izmus ter­ü­letén. Kevés stró­fatípus­sal próbálkoz­tak a költők, s az is­mert formák­ban a kezdő verssor­ral általában megegyező rímű és szótag­számú a versszak összes sora, és az első verssza­kkal azonos szerkez­etű az összes többi is. Read more